
Szolgáltatásaink
Közös képviselet
A Társasházi törvény rendelkezései alapján a közös képviselő feladatai:
- a közgyűlés határozatait előkészíteni és végrehajtani, gondoskodva arról, hogy azok megfeleljenek a jogszabályok, az alapító okirat és a szervezeti-működési szabályzat rendelkezéseinek,
- vezetni a Határozatok Könyvét a társasház határozatairól,
- évente beszámolót készíteni az előző évi gazdálkodásról, valamint költségvetési javaslatot a tulajdonosok elé terjeszteni a következő év gazdálkodására vonatkozóan,
- minden szükséges intézkedést megtenni az épület fenntartásának, normális működésének biztosítása érdekében,
- közölni és beszedni a tulajdonostársakat terhelő közös költséghez való hozzájárulás összegét, továbbá a külön jogszabályok alapján meghatározott szolgáltatások díját, valamint érvényesíteni a közösség ezzel kapcsolatos igényeit,
- tulajdonosváltás, vagy egyéb kérés esetén tájékoztatni az érintett régi/új tulajdonost a közös költség egyenlegről,
- intézkedni a közös költség hátralékot felhalmozó tulajdonostársakkal szemben, a jogszabályokban meghatározott módon,
- a társasház könyvelésének végzése, ha a társasház külön könyvelőt nem bíz meg ezzel a feladattal,
- köteles megőrizni az ingatlanügyi hatósághoz benyújtott alapító okirat és szervezeti-működési szabályzat egy példányát, azokat kérésre a tulajdonosok rendelkezésére bocsátani,
- a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódóan a jogszabályok előírásainak megfelelően tájékoztatja a tulajdonostársakat,
- munkáltatói jogokat gyakorlni a társasház munkavállalói, megbízottjai felett,
- minden egyéb, a társasház SZMSZ-e, illetve közgyűlési határozata által a feladatkörébe utalt munka elvégzése,
- a közgyűlés határozata alapján társasház-kezelői tevékenységet is elláthat.
Társasházkezelés
A Társasházi törvény alapján a társasházkezelő feladatai:
- a társasház adottságainak ismeretében, gazdasági elemzés alapján, ajánlatot készít az épület fenntartására vonatkozóan,
- a tulajdonostársakkal kötött megbízási szerződésben foglaltak szerint szervezi az üzemeltetési és karbantartási feladatokat, irányítja és ellenőrzi a tervezett felújításokat,
- a megbízási szerződés alapján javaslatokat dolgoz ki a társasház gazdálkodása, a közös tulajdonú épületrészek hasznosítása kérdéseiben,
- javaslatot tesz az épület állagának megóvása, annak javítása érdekében szükséges karbantartási/felújítási munkálatokra,
- amennyiben nem azonos a közös képviseletet ellátó személlyel/gazdasági társasággal, vele szorosan együttműködve végzi munkáját a társasház tulajdonosainak érdekében.
Amennyiben a leírtakkal kapcsolatban kérdése van, bővebb információt szeretne kapni szolgáltatásainkról, kérjen árajánlatot, vagy lépjen kapcsolatba velünk: